P1010853Érdemes egy pár szót vesztegetni erre a témára is. A szitanyomás egy meglehetősen régi mintasokszorosító eljárás. Több száz éve a kínaiak kezdték egy papír alapú sablonnal, melynek darabkáit női hajszálak tartják össze. Ha eljön tudok mutatni egyet. Persze ezen a sablonon még csak átnyomkodták a festéket. Ma már ennél egy kicsit előrébb tartunk.
A vegyipar rohamos fejlődése a szitanyomás előretörését is magával hozta. Külön, e célra kifejlesztett szitaszövetek, festékek és vegyszerek állnak rendelkezésre. Természetesen környezetbarát kivitelben mindez. Ez persze nem azt jelenti, hogy festék csak zöld színben kapható.
Talán nincs olyan anyag, olyan nyomathordozó, amire ne lehetne nyomatot készíteni. Ennek csak az emberi fantázia és a szintén emberi, de tehetetlenség szab határokat. Szitanyomással lehetséges textilre, különféle műanyagokra (gondolok itt az öntapadó fóliákra, plexire, polikarbonátra stb.), üvegre, fára, szilikongumira, fémre, papírra nyomni. A sor szinte a végtelenségig lenne folytatható.
A digitális nyomtatás térnyerése ellenére komoly létjogosultsága van még a szitanyomásnak. Számtalan feladatra ez az egyetlen megoldás. Például tudta, hogy az Euró bankjegyeken az egyik biztonsági elem szitanyomással készül?
Akárhogy is gépesítjük, automatizáljuk az eljárást, ez azért egy szép és ősi manufakturális munka marad.